A medencét ilyennek képzeljétek :
3.fejezet- Buliból lett reszketés
Louis szemszöge:
Miután az egész házat
felforgattuk Kavin és Zayn miatt, már csak egy hely volt, ahol nem kerestük
őket. Gondoltam kicsit megszivatom a többieket szóval bevágtam egy rémült
képek.
-
Na akkor már csak egy
helyen lehetnek- mondta rémült hangon.
A többiek ijedtem néztek
rám, majd nem bírtam tovább és elnevettem magam.
-
Hát a kertben. –
Jelentettem ki és közben fuldokoltam a röhögéstől.
-
Ááá.. igaz ott még nem
kerestük őket. – Mondta Niall.
-
Látnotok kellett volna az
arcotokat. – Mondtam, majd velük együtt kimentem a kertbe.
Lucy szemszöge:
Meg tudnám fojtani Louist
nagyon megijedtem, nem tudtam mire számítsak, és aztán kiderül, hogy csak poén
hát szép. Na, de most az a legfontosabb, hogy megtaláljuk Zayn, na meg persze
Kavint :D
Kikor közeledni kezdtünk
a medencékhez hangokat hallottunk egyre hangosabban.
-
Ez,az Kavin ússz-ússz,
ússz még. ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ, de ügyes vagy! – Na ezek a mondatok, és ez még semmi mikor
odaértünk, megláttunk egy kicsi felfújhatós medencét és ki más ült volna benne
mint Zayn, karúszókkal kezén, ez elég durva volt, mivel a víz kb. 20centi magas
volt, de mit is várhatnánk Zayntól ;D
-
Na, de haver mit csinálsz
te ebben a kis medencébe? – Kérdezte Liam, aki majd meg szakadt a röhögéstől.
-
Gondoltam megtanítom
Kavint úszni. – Válaszolta Zayn. Ma erre mind nevetve a földön fetrengtünk.
-
Te dilis vagy.- Jelentette ki Aqua.
-
Ó, igazán. – Kérdezte
Zayn hatalmas vigyorral az arcán. Majd felállt és belerántotta Aquát a vízbe.
-
Hé Zayn lenyúltad a
fürdőgatyám? – Kérdezte Lou, mikor meglátta Zaynen a fehér, szürke galamb
mintás gatyát.
-
Ő erről nem nyilatkoznék.
– Válaszolta Zayn, és bevágott egy nem én voltak kissrácos arcképet.
Aqua még mindig a vízben volt, és látszólag nagyon bírta. És, hogy ne
legyenek egyedül beleugrott Niall is és utána én isLiammal, na ekkor már
totálisan teve volt a medence,de ez Harryt és Louist nem zavarta ugrottak ők
is, de persze ránk. Mind egyszerre akartunk kiszállni, aminek az eredménye az
lett, hogy felfordultunk. A vacsoránál kiderül, anya az egészet felkamerázta az
erkélyről. Na ez a videó felkerült a Twittere is, persze Lous és Niall tette
fel. Egy csomó rajongó kommentelte, a legtöbb szöveg ennyi volt : Én is lettem
volna a csajok helyébe…na és a madár hova tűnt? :SSSS
Sajnos anyának és apának megint el kell menniük, mivel anyának egy
divatbemutatót kell zsűrizni és apa elkíséri. 19:00-kor ki is indultak a
repülőtérre. Épp hogy elmentek, valaki csengetni kezdett. Aqua nyitott ajtót.
Franco volt az, rögtön a nyakába ugrott, majd én is odarohantam és ugyanazt
tettem.
-
Hát te meg, hogy kerülsz
ide? – Kérdeztem nagy lelkesedéssel.
-
Jöttem meglátogatni a
húgaimat. - mondta rám és Aqua-ára mosolyogva.
-
Na és hogy ment a suli
leérettségiztél? – Érdeklődött Aqua és közben berántottuk az ajtóból szegény
fiút.
-
Hááááááááááát,
tudjátok……………….. Persze, hogy igen.
-
Jaj te majom először azt
hittem, hogy nemet mondasz. – Mondtam, majd még egyszer megöleltem.
-
Juj ez nagyon jóó, van egy
ötletem csináljunk egy kis bulit, mondjuk táncoljunk éjjelig és utána mozizzunk
a nappaliba popcorn zaba közben, anyáék, most úgy sincsenek itthon. - Mondta
Aqua.
-
Én benne vagyok. – mondta
Niall a lépcső tetejéről, majd lejött a srácokkal együtt.
-
Na, hát srácok, ő a bátyánk
Franco.
-
Franco, ők Niall, Liam,
Harry, Louis,Zayn na meg persze Kavin. – Mutattam be őket egymásnak.
-
Hát sziasztok.- Mondta
Franco majd kezet fogott mindegyikőjükkel.
-
Na és mi lesz a bulival?
– Kérdezte Lou.
-
Én majd intézem a kaját.
– Ajánlotta fel Niall, mosolyogva.
-
Azt inkább ne , mert
akkor semmi sem marad. – Mondta Zayn vihogva.
Aqua szemszöge:
Láttam Niallon, hogy
elszomorodott, ezért odamentem és megöleltem. Látszott, hogy örült neki. Persze
a többiek rögtön elkezdtek huhozni meg minden, de nem igazán zavart minket. Mi Niallal
rendeltünk 12 doboz pizzát és Kipattogtattuk 7 sós és 7 édes popcornt. A
nappaliban maxra hangosítottuk a zenét és kezdődött is a buli. Vagy 10x
lehalgattuk a Taio Cruz – Hangover ft. Flo Rida C. számot, oan édes volt Niall
éneklés közben és nem zavarta a szörnyű hangom sem, rajta kívül szinte mással
nem is táncoltam csak Zaynel egyszer, aki a buli végén elég totálkáros volt,
nem szokott inni és ez most megártott neki.
Niall szemszöge:
Zayn kicsit túlzásba
vitte a piát, a táncosbuli végére csont részeg volt. Le akarta smárolni Kavint,
de Louis megmentette szegény madarat. Zaynt Liam felvitte a szobájába. Mi pedig
mentünk mozizni.
-
Na és mit nézzünk? –
Kérdezte Lucy.
-
Ömm valami horrort. –
Ajánlotta Harry.
-
Én benne vagyok. –
mondtam.
-
Jó , akkor Végállomás 5 vagy
Fűrész 6 ?
-
Végállomás 5. –Mondta Liam, aki bejött és
leült Lucy mellé, Majd Harry,Louis és Kavin is beugrott melléjük így totál össze voltak nyomva, de nem
zavarta őket.
-
Oké én is arra szavazok. –
szólalt meg Luuu.
-
Jó egyetértek. – jelentettem
ki.
-
Legyen. – mondta Niall,
majd betette a dvd-t.
Niall leült mellém a másik kanapéra, majd elkezdődött a film. A durvább
részeknél Lou letakarta a kezével Kavin szemét, ami tök vicces volt, szóval az
egészet végignevettük. Kb. a film közepén tarthattunk, mikor zajokra lettünk
figyelmesek, a kert felől jöttek. Úgy megijedtünk, hogy még a popcornt is eldobtuk,
ami Niallra nem vall. Egyszer csak két árnyék ment el az ablak mellet, kívülről.
Gyorsan a konyhába futottunk és előkaptunk pár sodrófát. Bezártunk minden ajtót
és ablakot, majd az emeletre siettünk bementünk az én szobámba és csendben a
paplan alatt remegtünk. Ekkor valami az eszembe jutott.
-
A hátsó ajtót ki zárta
be? – kérdeztem rémülten.
-
O-O valakinek be kell
zárnia. – Jelentette ki Liam.
-
Ti vagytok a fiúk, ti
mentek. - Mondtam, felszólítoam.
-
Jó-jó megyek én Harryvel.
– Mondta Lou.
Mikor elindultak, úgy
döntöttünk mi is megyünk velük, csak Liam és Lucy maradtak. Lassan lelopakodtunk
a konyhába, majd Niall elkezdett csokit keresni.
-
Niall, kérlek, nem most
akarj enni. Szóltam a kis haspókra.
-
Jó- jó mondta, majd
indultunk is tovább.
Mikor a hátsó ajtóhoz
értünk az hirtelen kinyílt, és ott állt ………………………………………………..
Lucy szemszöge:
A többiek lementek
bezárni az ajtót, mi Liammal fenn maradtunk, és beszélgettünk. Nem tudom mikor
történhetett, de mind 2-en elaludtunk egymás mellett az ágyban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése